2015. augusztus 14., péntek

Sohasem ~> Prológus

Lenna Wood
Valahol elvesztem az álmaim világában. Ott, ahol minden békés és éteri, valótlanul egyszerű. Nincsenek fájdalmak, nincsenek félelmek. A jelen azonban hamar visszarántott, a valóság fojtogatóan a testem köré tekeredett, zihálva, fuldokolva ébredtem. Néma voltam. A könnyek ösvényt égettek forró, felhevült arcomra, megállapodtak a kulcscsontom mélyedésében, az ajkamon éreztem a sós, keserű ízt. Dermedtem markoltam izzadtságomtól átnedvesedett takarómat, bénultan bámultam a sötétségbe. A semmibe. Nathan felszabdalt, szétkaszabolt arca jelent meg előttem. Felsikoltottam, lecsúsztam a matracról, a fenekem fájdalmas puffanással csapódott a padlónak. Keményen megütöttem a farcsontomat, de a lelkemben lüktető nyers fájdalom elsöpörte az ütés okozta kínt. Sajnáljuk, Mrs. Wood, őszinte részvétünk! Még mindig magam előtt látom a kimért tekintetű, kemény vonalba préselt szájú FBI nyomozót, ahogy vigasztaló tekintettel kifejezi az együtt érzését. Borzalmas volt. Éles sikoly szakadt fel a torkomon, fájt lélegezni, fájt levegőért kapkodni.
– Lenna? – Halk dörömbölés jelezte a barátnőm aggodalmaskodását. Igyekeztem kisimítani nedves tincseimet az arcomból és leitatni előszemtelenkedő könnycseppjeimet. – Minden rendben? – Eleinte nem feleltem, mert úgy éreztem, mintha a torkomat valami szorító erő egyre jobban összepréselné, de aztán összekapartam minden kitartásomat. Úgy tűnt, mintha az alacsony, gerendázott mennyezet egyre közelebb lenne a mellkasomhoz. Szédültem.
– Semmi baj – feleltem egy kis idő múlva, miután egy második dörömböléssorozat is lezajlott az ajtón túl. – Csak egy rossz álom.
– Mindig ezzel mentegetőzöl, Len.
– Minden rendben, Casey – suttogtam. Az ajtó megnyikordult, és mielőtt tiltakozhattam volna, Casey már befordult a szobámba és megingatta a fejét. Letelepedett mellém, átölelt. 
– Így nem jelenhetsz meg az Olvasások Éjszakáján – simított végig a barátnőm izzadtságtól kusza tincseimen, miközben párat a fülem mögé tűrt. Az ő szőke, fényes, szögegyenes haja gyökeres ellentétben állt az én kócos, mindig fésületlennek ható, ébenfekete hajammal. – Ez az év fénypontja.
– Az volt… – szipogtam. Casey megcsóválta a fejét, bánatos mosolya a lelkem mélyéig hatolt, de a vigasztalása nem volt elegendő arra a mérhetetlen veszteségre és fájdalomra, ami két hónapja ért. Casey figyelme a kisírt arcomra terelődött; a gyomrom összerándult a szemében tükröződő fájdalomtól, ugyanattól az égető érzéstől, ami engem is felemésztett belülről.
– Nathaniel óta minden…
– Szörnyű – egészítette ki Casey. – Tudom, Lenna. Tudom – sziszegte torz hangon.  Habár az elején nem voltak olyan jóban, Nathaniel illedelmes modora és mindig segítőkész, figyelmes személyisége pár hét alatt levette a lábáról a barátnőmet, és igazán jól elbeszélgettek. Casey kiborult, amikor meghallotta a hírt, mégis ő volt a támaszom, a horgonyom, ami a sötétséggel teljes jelenemhez láncolt, mégsem engedte, hogy alámerüljek a mélységbe, a fájdalomba.
– Ő volt a jól elképzelt jövőm bizonyítéka. Most már minden reménytelen.
Casey szemét elhomályosították a könnyek, de továbbra is rezzenéstelenül, dédelgetve ölelt.
– Lenna?
Felnéztem. A szemében olyan kétségbeesettséggel vegyes szomorúságot láttam, hogy egy kissé meglágyultam. Legyőztem a büszkeségem és eltökéltem, hogy talpra állok, mert Nathaniel is ezt szeretné: boldognak látni engem, bár a boldogság gondolata olyan fintorra húzta a számat, hogy gyorsan a szám elé kaptam a kezemet.
– Elmegyünk, ugye?
Sóvárgó tekintete rám villant.
– Hát persze, Casey. A könyvek még mindig kedvesek számomra.
– Jó buli lesz, Len, és már itt az ideje, hogy egy kicsit kikapcsolódj – bökött vállba. – Jövő héten elkezdődik a nyomozás, onnantól nem lesz megállás.
– Tudom – bólintottam bánatosan. Casey megpaskolta a hátamat.
– Megyek, visszafekszem.
– Rendben, Casey. Jó éjt!
– Jó éjt, Lenna. Élvezd ki ezt az éjszakát – kacsintott rám. Nem értettem, hogy mire céloz ezzel a sejtelmes, titkos megjegyzéssel, azonban túlságosan fáradt és kába voltam ahhoz, hogy elkezdjek elmélkedni rajta. Sietve magamra húztam a takarót. Most az egyszer örültem a körém boruló sötétségnek. 

Sziasztok! Nem szeretnék sokat hozzáfűzni: egyszerűen csak köszönöm annak, aki elolvasta, bizalmat szavazott nekem, esetleg írt megjegyzést. Hálás vagyok mindenért. És sajnálom, ha egy kicsit/nagyon laposra sikerült, igyekszem, lesz ez még jobb is... ;) 
~JS 

1 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Nagyon tetszett a prológus, és bevallom nagyon örültem, hogy egy olyan történet bevezetőjét olvashatom, amely ilyen igényesen van megírva. Szerintem nagy jövő áll előtted ezzel az írásmóddal mert csodálatos ahogy írsz! :)
    A prológushoz csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy imádtam, és szerintem nagyon nem volt lapos. Érzelmekkel, izgalmakkal teli volt, hidd el. :) reménykedem benne, hogy folytatod, és végigírod az általad elképzelt történetet.
    sok sikert! ;) (a pályázathoz is, amire a történetet írod, vagy írtad. :) )
    Puszi: FlowerGirlxx

    VálaszTörlés